Költözés a fővárosba…blőőőáááá
Ennél jobban nem tudom megfogalmazni az érzéseket, amik előtörnek belőlem, ha erre gondolok. De menni kell, az élet úgy hozta, és talán ez így is lesz jó. Úgyhogy költözünk.
Az élet apró kis rajzszögei, melyekbe mindig belenyúlok.
Ennél jobban nem tudom megfogalmazni az érzéseket, amik előtörnek belőlem, ha erre gondolok. De menni kell, az élet úgy hozta, és talán ez így is lesz jó. Úgyhogy költözünk.
Ez a nap is eljött, készülünk a céges csapatépítőre. A terv paintball, majd wellness, aztán buli vagy tábortűz melletti sztorizgatás. Én az utóbbi mellett vagyok, hiszen ez panziónál lenne, tehát cégpénzen ihatunk. Azt mondtam már, hogy szakad az eső?
Ebben az évben sikerült összesen 5 szabadnapot kivennem, aminek következményeképpen eléggé elfáradtam, pontosabban belefáradtam a melóba, a kollégákba és mindenbe. Az utóbbi időben elkövetett felsővezetői hibák, amik rajtam csattannak, és amiket eddig tudtam tolerálni, valamint a szintén zombuló kollégák mindennapi rigolyái is arra késztettek, hogy a hétfő, kedd, szerdát szabadságon töltsem. Read the rest of this entry »
Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a cég, ahol dolgozom (multicég) abszolút támogatja (elméletben még inkább), hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyen és szeressék a céget. Ezért van csocsóasztalunk, (némely depóban ping-pong asztal is), masszázsszékünk, egy kis kávézónak megcsinált konyharész, ingyen üdítő, kávé és csapatépítő dögivel. Read the rest of this entry »