Dühöngő

Régóta dédelgetett terv volt, hogy eljussunk a Heti hetes felvételére, mivel nagyon szeretjük a műsort és mert egy ismerősöm be tud vinni. Végül május 12-re összejött.

Hárman mentünk, egyik barátom egy óra körül érkezett Budapestre, akivel ellézengtünk délután, majd találkoztunk harmadik társunkkal, aki bevitt minket a felvételre. Mint kiderült, nagyon kevesen vannak, akik jegyet vesznek, így megbízott emberek (igencsak nyugdíjas korú hölgyek) szerveznek be leginkább nyugdíjascsoportokat, hogy megteljen a nézőtér. A bejutásért és a jó helyért vérre menő küzdelmek folynak, olyanok az öreglányok, mintha buszra tülekednének. Ehhez képest tökéletes helyre sikerült ülnünk, ahova terveztük. Sokat kellett tapsolni, na meg várni, mire a sztárok feltűntek, de addig is jó volt a hangulat. Aztán megjött a heti hét, kivéve Hajóst, ami miatt kicsit szomorúak voltunk, de a lényeg Gálvölgyi volt, őt imádjuk a legjobban. Édespofa Hernádi csodaszép és nagyon csinos és valóban iszonyú jó lábai vannak. A forgatás este héttől fél tízig tartott egy szünettel. Folyamatosan nevettünk, szóval nagyon jó móka volt. A végén, mire lekászálódtunk, Gálvölgyi művész úr már el is tűnt, de Jucit feltartották a rajongó 70esek, így gondoltuk egy fotót nekünk is sikerül vele szerezni. Nem így lett, hallottam, ahogy egy párnak pökhendi bunkó stílusban mondja, “Azt neeem, de legalábbis majd kint”. Meglepődtünk, egymásra néztünk, és úgy döntöttünk, ezt most hanyagoljuk. Elindultunk hát kifelé, ahol Jáksó Laci beszélgetett a recepciónál, őt sikerült egy fotóra elkapni.

Az estét persze nem fejeztük be, visszajöttünk Pestre és az Andersen Pubban fogyasztottuk a méter söröket. Viszonylag finom házi sörről van szó, ami azonban híján van az alkoholtartalomnak, ezért könnyű métereket inni belőle. Annyira elég volt, hogy további szórakozásra sarkalljon bennünket. Így aztán elmentünk a híres-neves Zöld Pardonba – amit hamarosan bezárnak -, ahol rég elfeledett fiatalkorom legjobb zenéi szóltak, úgyhogy nagyon jól nyitottuk már az új napot, azaz péntek 13-t.

Miután jól elfáradtunk, és kiszórakoztuk magunkat, hazafelé vettük az irányt, de már csak ketten, harmadik pajtás ugyanis azon a környéken lakik. A villamos megállóban három tök részeg srác ült/feküdt, akikkel egyáltalán nem foglalkoztunk, leültünk és vártuk a vilit. Egyszercsak ezek hárman odajöttek, és elkezdtek kötekedni, hogy miket beszélünk róluk, majd azt látom, barátom kap egy fülest. Erre felálltunk, én próbáltam ellöködni őket, hogy semmit sem szóltunk senkiről és hagyjanak békén. Finoman szólva dulakodás vette kezdetét, amiben én is kaptam egy pofont, hál istennek a kisebb fajtából, de akkor sem esett jól. Ekkor barátom elkezdett rángatni, hogy menjünk onnan, mielőtt nagyobb baj lesz. Ahogy ő ráncigált, az egyik srác még mindig kapaszkodott a blézerembe, így az elválásnak a ruhám kettéválása lett a következménye. De sikerült eliszkolni és arrébb menve, remegve és sírva úgy döntöttem, tárcsázom a rendőrséget. Barátom próbált lebeszélni, mondván, akkor még órákig itt leszünk. Engem ez viszont nem érdekelt, az egyetlen, amit a 160 centimmel tenni tudok, az a telefonálás. Körülbelül fél órát állhattunk ott várva, majd átmentünk a másik megállóba, hogy végülis hazamenjünk. Ahogy begördülni látszott a villamos, megláttam a 3 kötekedőt a megálló felé jönni. Pánik indul, felszálljunk-e vagy mi legyen, aztán megláttam az ellenőröket a villamoson. Indulás. Ekkor csörgött a telefonom, a rendőrség keresett, hogy hol vagyunk. Mondjuk rendőrautót arrafelé még véletlenül sem láttam. Mondtam, hogy a villamoson és az elkövetők is itt vannak. Mire a válasz, hogy meg kellett volna várni őket és most már nem tudnak mit csinálni, hívjam fel én újra a központot, mivel már a Pesti oldalon voltunk, az a 9. kerületi rendőrségre tartozik. Ekkor láttam, hogy a BKV biztonsági szolgálatába is belekötöttek, így azok már ott csoportosultak öten-hatan a srácok körül. Közöltem a biztos úrral, hogy talán most majd amazok elrendezik a helyzetet, és leraktam. A rendőrséget nem kommentálnám, de azért a véleményem megvan. Ezután végre hazaértünk és sikerült megnyugodnom is, azt ismételve, hogy nem történt nagyobb baj.

Rá kellett jönnöm viszont, hogy ez csupán barátom “Szégyen a futás, de hasznos” elvének köszönhető, én ugyanis sehogy sem reagáltam a szituációban. Még a táskámat sem lendítettem meg feléjük, pedig egy női retikülben még halott német katona is van, szóval van súlya. Innentől kezdve persze bármilyen önvédelmi “fegyverrel” is fölösleges felszerelkeznem, mivel úgysem jut eszembe használni. Minden esetre azt is konstatáltuk, hogy Győrben az elmúlt 10 évünkben, mióta együtt járunk szórakozni, sosem fordult elő ilyen, na meg rendőrautó is cikáz minden buliéjjelen a kritikus szórakozóhelyek környékén.

A másnapot laza sétával töltöttük a mellékelt térkép szerint, úgyhogy jól el is fáradtunk a nap végére. A Parlamentnél gondoltam megkérdezem Vikit, hol az a lista a létrehozott egymillió munkahelyről, mert választanék egyet. De talán pont akkor vitték el valahova, természetesen két rendőrautó kíséretében.

Így alakult hát a móka és a kacagás másnap hajnala Budapesten két nem budapesti számára, akik nem valószínű, hogy mostanában ilyen aljasságra vetemednek. A tanulság pedig az, hogy a legbizarrabb helyzetben is tudd, melyik kerületben vagy, és ha kell fagyj meg az út közepén leszaggatott ruhában, ha rendőrt akarsz látni, vagy segítséget remélsz.