Dühöngő

Ebben a csodás világban manapság már nem meglepő, ha a boltban a felvágottas néni tömör undorral néz rám, ahelyett, hogy 20 deka szalámit ad a kért 10 deka ellenére, vagy a pénztáros vadul dobálja keresztül a leolvasón az árut, mintha ettől előbb véget érne a műszakja. Jól esne néha anélkül közölni velük a tényt, hogy azért kap fizetést, mert oda járok vásárolni, anélkül, hogy én lennék a bunkó.

De nem, az ember csak tűr, hiszen nekem is ugyanúgy szükségem van a szolgáltatásra. Ugyanakkor nem érzem a kölcsönösséget a dologban. Valahogy mintha a szolgáltatás helyett ma már kiszolgáltatottság lenne, méghozzá a vásárló szemszögéből. Persze értem én, hogy szerencsétlen lófasz fizetést kap a 12 órás műszakra, és hát végülis hót mindegy, hogy mosolyog-e közben vagy sem. Más kérdés persze a pincér, pultos, és egyéb vendéglátós szakma, ahol kötelező lenne úgymond kinyalni a vendég fenekét, hiszen ők a szó szoros értelmében kiszolgálnak. Na és el is várják a borravalót. Sajnos ettem már olyan étteremben, ahol a levesestálakat egyben ledobta az asztalra a pincér, majd odaböffentette, hogy osszuk szét, a levest pedig csak kis híján nem az ölünkbe öntötte egyenesen. Persze mondhatnám, hogy őt is megértem, mert gályázik szerencsétlen egész nap, és erről a szakmáról speciel tudom is, hogy nem leányálom. Na de akkor ne is várja el a busás borravalót se. Ráadásul, a lényeghez, azaz az étel minőségéhez ő aztán semmivel nem járul hozzá, így a borravalóval csupán a pincérnek adunk plusz juttatást, holott az a szakácsot illetné. Persze fizetést kapnak ők is, szóval az egészet alapból értelmetlennek tartom. Egy szerződés megkötésekor elvileg mindkét fél udvarias, kedves egymással, hogy létrejöjjön az üzlet, a fizető fél mégsem ad borravalót a kért szolgáltatáson felüli mosolyokért.

És akkor térjünk rá arra, ami ihlette ezt a posztot, nevezetesen a fodrász, manikűrös, kozmetikus szektorra. Előszeretettel adunk akár 500 Ft-okat (gondolva a vendéglátós 10% borravalót illik adni elvre), miután közlik, hogy a hajfestés, igazítás 5000 Ft. Ami jó esetben 2500 Ft-os órabért jelent. Persze adózik ő is (bár számlát még sehol nem kaptam ilyen szolgáltatásról), meg a bérleti díj, eszközök, stb. blablabla, akkor is na! Amióta Pesten élek, 2 fodrásznál jártam és 3 manikűrösnél. Igen, hölgyeim, uraim, lehet mondani, hogy ezek felesleges passziók, meg is érdemlem, ha pórul járok, de a válaszom az, hogy igenis az ember megérdemel ennyit, ha van hozzá kedve, pénze, ideje. Ami “felhúzott”, bár azért túlzottan ideges nem vagyok, csupán elgondolkodtató, az a műkörmös csaj szórakozottsága. Tegnap beszéltem meg vele a mai időpontot, amit mint ma kiderült, ő péntekre írt be. Semmi baj, elvégre itt lakom tőle egy percre, na de mégis. Persze, előfordul, na meg baromi helyes kis csaj, igazán nem lehet haragudni rá, de mégiscsak figyeljen oda. Elvégre abból él, hogy én és a hozzám hasonló idióták ilyen hülyeségekkel akarják elütni az időt és ezért fizetnek, nem is keveset. Ami miatt a már fent említett kiszolgáltatottságot érzem, az az, hogy nem mondhatom neki, hogy mekkora hülye picsa vagy, hiszen nekem az ő általa nyújtott szolgáltatásra van szükségem. Mehetnék máshoz, de a közelben ő a harmadik és egyben utolsó műkörmös, és ahogy az lenni szokott alapból a legszimpibb és a legszebb munkát is ő csinálta eddig. Szóval ha az ember nem akar szolgáltatótól szolgáltatóig mászkálni, akkor lenyeli a békát egy bizonyos határig. Persze, ezt a határt ez az eset meg sem közelíti, de nem érzem tőle magam megbecsült vendégnek, ami pedig a szolgáltatás szóból eredően, azaz nekem szolgáltat (= engem szolgál?) valamit, úgy érzem, megkövetelhetek.

Egy szó mint száz, azt gondolom, nagyon rossz irányba forog ez a világ, és olyan ember lehet olyan embernek farkasa, hogy a lekvár főzi be a nagymamát mondás jut eszembe róla. És ez így rendjén is van, hiszen mindenki rohan, mindenki fáradt, mindenkinek ez a legkisebb gondja, mégis tudnak bosszúságot okozni az ilyen és hasonló helyzetek. Még egy jó példa eszembe jutott. Egy társasházban általában az a tv/telefon/netszolgáltató van, aki elsőként bevágódott, legyen az bármilyen szar. Nálunk a UPC van, amiről az ember jókat nemigen hall, mégis kénytelen voltam ezt beköttetni, mivel ez van itt. Nyilván mehetnék máshoz, de akkor a ház x %-át rá kéne dumálni, hogy egyezzenek bele. Megpróbálás nélkül is tudom, hogy esélyem sem lenne, mivel ez nem akkora gond, biztosan nem vállalnák a kényelmetlenséget, inkább elfogadják a szart egyöntetűen. És amíg ez így megy, napi szinten rengeteg ilyen aprósággal (amik együtt már nagyon sokat tesznek ki), addig az emberek ugyanilyen buták, bunkók, pökhendiek lesznek, mert őket is csak frusztrálja a semmirekellő élet. Úgyhogy egyéni megoldás nincs, szabadáras piac viszont van, örüljünk, hogy tudunk válogatni (na mondjuk ez sem minden esetben igaz), én meg ha olyan hülye vagyok, hogy csillogni-villogni akarok, akkor igenis megérdemlem, hogy folyamatosan újabb és újabb szolgáltatóval próbálkozzak.