A kibertér
Én a természetes világ alapvető rendjéről beszélek…..És hogy milyen gyorsan tűnik elő a kristályosodás útján. Mert a bonyolult élőlények gyorsan fejlesztik a viselkedésüket. Roppant sebesen következnek be a változások.
Az emberek átalakítják a bolygót, és senki nem tudja eldönteni, ez veszélyes irányú fejlődés, vagy sem. Ezek a viselkedési folyamatok gyorsabban zajlanak le, mint ahogy azt az evolúcióról feltételeztük. Alig tízezer év alatt az emberiség eljutott a vadászattól a gépesített mezőgazdaságig, a városokig, a kibertérig. A viselkedés száguld előre, és egyre kevesebb köze van az alkalmazkodáshoz. De senki sem tud biztosat. Bár személy szerint az a véleményem, hogy a kibertér jelenti a fajunk végzetét.
-Igazán? Miért?
Mert a megújulás végét jelenti. Ez az eszelős elképzelés, hogy a világ egymáshoz van drótozva, csakis pusztuláshoz vezethet. Minden biológus tudja, hogy az elszigetelt kis csoportok fejlődnek a leggyorsabban. Tegyünk ezer madarat egy óceáni szigetre és nagyon gyorsan fog fejlődni a populációjuk. Tegyünk tízezret egy nagy kontinensre, és lelassul a fejlődésük. Ami a mi fajunkat illeti, a fejlődés leginkább a viselkedésünkön át nyilvánul meg. Új és új viselkedéseket találunk fel, hogy alkalmazkodjunk. És közismert, hogy újítások csak kis csoportokban valósíthatók meg. Tegyünk három embert egy bizottságba, és van rá esély, hogy létrehozzanak valamit. Tíz emberrel már sokkal nehezebben működik. Vegyünk harminc embert, és attól kezdve garantáltan nem történik semmi. Harmincmillióval egész egyszerűen életképtelenné válik. Nézzétek a tömegmédia hatását – eleve meggátolja a történést. Megfojtja a sokféleséget. Minden helyet egyformává tesz. Bangkok, Tokio vagy London: egy McDonald’s egyik sarkon, egy Benneton a másikon, egy Gap pedig átellenben. Elenyésznek az egyes régiók különbségei. Minden különbség elenyészik. A tömegmédia uralta világban minden egyre gyérebben csordogál, csak az úgynevezett legjobb tízeket emelik ki, könyvekből, lemezekből, filmekből, ötletekből…és végül nem is marad több. Az emberek aggódnak, hogy az esőerdőkben elvész a fajok sokfélesége. De mi a helyzet az intellektuális sokféleséggel, a legjelentősebb erőforrásunkkal? Gyorsabban eltűnik, mint a fák! Ezt azonban nem veszzük észre, és most össze akarunk kapcsolni ötmilliárd embert a kibertérben. És azzal végérvényesen befagyasztjuk az egész fajt. Ebben a csapdában minden megdermed. Mindenki egyazon időben és ugyanarra gondol. Dicsőséges globális egyöntetűség.
Ian Malcolm
(Michael Crichton – Szörnyek Szigete)