Az első azonban az ágy volt. Rég volt már, hogy az alvás volt az egyik legfontosabb része a napnak számomra, de azért még most is szempont. Ezért hamar megállapítottam, hogy a kanapé nem alkalmas hosszútávon kényelmes pihenésre, így vettünk az ágyat. Az IKEA-ban. Nem gondoltam volna, de itt tudtuk legolcsóbban összerakni. Persze a fene sem gondolta, hogy szinte minden egyes alkatrésznek külön-külön ára van. Sebaj, sikerült mindent viszonylag olcsón és talán mégis talán jó anyagokból beszerezni. Az IKEA nagy előnye és talán hátránya is egyben, hogy nemcsak magad szereled össze a bútort, ami nem kis meló, de neked kell összeszedned az alkatrészeket is. Ez az önkiszolgáló rendszer nem is rossz, hiszen minden egyértelmű, és nemcsak segítőkészek az eladók, de nagyon is felkészültek. Azért nekünk majdnem sikerült egy fél ággyal hazatérni
A következő probléma az elemek autóbatuszkolása lehetett volna, de mivel a Bayerische Motoren Werke egy nagyon jól átgondoltan, pontosan és praktikusan összeszerelt gépjármű, így természetesen minden könnyedén befért.
Végül minden egyben volt, így este 9-kor, bőséges energiát adót vacsora után nekiálltunk összeszerelni a bútort. Majdnem 3 órába tellett, pedig semmivel nem akadtunk el, és még Frici is a segítségünkre volt.
KÉPEK
A végeredmény magáért beszél, lett egy gyönyörű, kényelmes és talán örökké kitartó alvóalkalmatosságunk, amit azóta kis kedvencünk is teljesen belakott.
Úgyhogy azt kell mondjam, nem indul rosszul a fővárosi élet, mára már a net és a tv is be van kötve, vettünk két kisebb szőnyeget is, szóval kezd egyre otthonosabbá válni a lakás. Ha majd állásom is lesz, és már a lakás is szinte kész, akkor biztosan izgalmasnak fogom találni az új lehetőségeket.
Tehát beköltöztünk és bár első körben megvolt, ami kellett, a kényelemhez még kell egy-két dolog. Az első az ágy. Rég volt már, hogy az alvás volt az egyik legfontosabb része a napnak számomra, de azért még most is szempont. Read the rest of this entry »